1671-ben az egri beglerbég így nevezte a magyarországi szökevényeket. Ezután a szó gyorsan elterjedt és 1671-1711 közötti magyar, szlovák és török szövegek egyaránt ezt használták a magyarországi és észak-erdélyi Habsburg-ellenes felkelés résztvevőinek megjelölésére.
Érdekes módon Rákóczi nem használta a szót, inkább a felkelők illetve elégedetlenek kifejezéseket.

Kuruc nemesi mozgalom, avagy a bujdosók mozgalma (1671-1679)

A Wesselényi-összeesküvés főúri vezetőinek megalkuvása, majd a szervezkedés bukása és az azt követő kegyetlen megtorlások a protestáns ellenzéki nemesség legöntudatosabb részét a fegyveres harc vállalására kényszerítették. Növekedett a szegénység és ezzel együtt nőtt a szegény bujdosók száma is. A nemesség rendi-függetlenségi mozgalmában más társadalmi rétegek is részt vettek.

A hozzá csatlakozó, egy-két protestánsnak maradt főúr mellett, elsősorban még a protestáns prédikátorok, a végvári vitézek és a városi patríciusok egy része játszott benne fontos szerepet. A részben Erdélybe, részben a törökök uralta hódoltsági területekre menekült bujdosók megmozdulásának kezdete 1671. tavaszára-nyarára tehető.
A mozgalom történetének főbb eseményei a vezérség kérdésének megoldása (illetve megoldatlansága) és a szövetségesek keresése mentén vázolhatóak.

A mozgalom vezetése és a bujdosók jelentősebb haditettei

A később kurucoknak nevezett bujdosók első támadása 1672-ben idősebb Petrőczy István, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás (? - 1677, a labancok megölték) és Kende Gábor (? - 1693) vezetésével indult meg I. Lipót császár-király ellen. Átmeneti sikerek ellenére - szeptember 14-én, Enyickénél nagy győzelmet arattak Spankau császári tábornok seregén - komoly eredményt nem értek el, október 26-án döntő vereséget szenvedtek Györkénél, Spankau és Cobb tábornokok egyesített csapataitól. (A támadás során a császáriak által kíméletlenül üldözött, protestáns bujdosók közül némelyek egyes katolikusokkal - különösen egyházi személyekkel - kegyetlenkedtek.)

A bujdosók mozgalmának egyik, állandó problémája volt a vezérség kérdése:

A bujdosók 1672. augusztus elején a tordai gyűlésükön Teleki Mihályt a "fejüknek" - azaz a fővezérüknek - választották. Még 1672-ben, a bujdosók egy része a forrófejű, idősebb Petrőczyt választotta vezérének - egyes források szerint Petrőczy magát választatta meg a bujdosók fejének -, más források szerint azonban ezzel a választással valójában Teleki Mihály fővezér helyettesévé választották.

1673. októberében a bujdosók Wesselényi Pált a Krasznán megkezdett, majd Bihar táján folytatott gyűlésükön szintén a " fejüknek" - a vezérüknek -, 1674. augusztus 23-án, a csatári gyűlésükön pedig fővezérüknek megválasztották. 1675. április 1-én viszont az Erdélybe menekült bujdosók a szinérváraljai gyűlésükön ismét Teleki Mihályt választották fővezérüknek. A kettős vezér-választás szükségszerűen megosztotta a bujdosók mozgalmát. A császáriak ellen ebben az évben (1675-ben) Wesselényi szerény sikereket ért el, Szádvár és Torna átmeneti elfoglalásával. Strassoldo császári tábornok 1675. december 6-án - a bujdosók támogatására hivatkozással - megszállta és kíméletlenül megsarcolta Debrecen városát. 1676. áprilisában Ónod mellett Wesselényi viszont legyőzte Strassoldo seregét. 1676. decemberében pedig Faygel Péter Hadad várát sikeresen megvédte Schmidt császári tábornok támadásával szemben.

1676. október 20-án, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is kinevezte Teleki Mihályt a bujdosók fővezérének, Wesselényit pedig lemondásra szólította fel, aki ennek azonban nem tett eleget. (Apafit döntése előtt a bujdosók tekintélyes küldöttsége (Thököly Imre, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás, Szalay Pál, Keczer Menyhért, Farkas Fábián, Ubriczy /Ubrizsy/ Pál, Orlay/i/ Miklós, Kubinyi László, Serédy Benedek, Bessenyei Mihály, Soós György) hűségéről biztosította.)

A következő év őszén a franciák által toborzott segélyhadak érkeztek a bujdosók segítségére, de Boham ezredes vezérletével. Ez a sereg 1677. október 10-én a nyalábvári csatában - egyesülve a bujdosóknak Majos Ferenc és Forval gróf, az Erdélybe küldött francia megbízott vezette seregével - nagy győzelmet aratott Schmidt császári tábornok csapatai felett (Majos Ferenc elesett a csatában). A csapatok azonban már újabb, érdemleges harci cselekményeket nem hajtottak végre, és a segélycsapatok Erdélybe vonultak vissza.

Wesselényi Pál viszont egyedül is harcolt a császáriak ellen, 1677. november 22-én - átmenetileg - elfoglalta Nagybánya városát.

1678. március 7-én a bujdosók a somkúti gyűlésükön Teleki Mihályt újra meg választották fővezérüknek, aki mellé tizenkét tagú tanácsot, továbbá tisztségviselőket is választottak. A tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy?/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál lettek (Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította); míg a tisztségviselők: a tanács titkára Klobusiczky Pál, pecséttartója Faygel Péter, strázsamester Farkas Fábián, tábormester Gálfi János. Követek küldéséről is határoztak: a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Pécsi (Péchy?) Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt és a váradihoz Jankovics (Jankovich?) Györgyöt küldték. Wesselényi Pál tehát a tanács tagja lett, akárcsak a vetélytársa, Thököly Imre, a későbbi legendás "kuruckirály". (Az erdélyi fejedelmi tanács még 1677. szeptember 26-án, Radnóton, úgy határozott, hogy amíg a porta nem járul hozzá a császáriak elleni támadáshoz, addig Thököly álljon a bujdosók hadainak élére.)

A bujdosók - Teleki fővezérsége alatt - 1678-ban meg is támadták a császáriakat. A Teleki Mihály vezette seregrész csak szerény sikereket ért el, (Boldogkőváralja, Torna, Szaláncz és Putnok, nem jelentős települések átmeneti elfoglalásával. Eperjes alól már visszavonult Teleki Erdélybe, tudomást szerezve a császáriak (Leslie tábornok) közeledtéről. A támadáson belül csak a Thököly Imre vezette, önálló hadjáratnak volt sikere, Szendrő és Murány várának, Besztercebányának és - Körmöcöt kivéve - a bányavárosoknak a viharos gyorsaságú, ámbár átmeneti elfoglalásával. Thököly sikere Wesselényit - és Telekit is - egyre jobban háttérbe szorította, és annak ellenére, hogy Thököly - és a bujdosók francia vezetésű segélycsapatai - 1678. november 1-én, Barsszentkeresztnél vereséget szenvedtek Würmb császári tábornoktól, 1678. decemberben Thököly követét, Szalay Pált, hívták Bécsbe tárgyalni.

A bujdosók egy része mégis, mégegyszer, 1679. július 28-án, a margitai gyűlésen Wesselényit választotta meg vezérnek, Apafi akarata ellenére, aki már korábban, 1679. június végén, a betegeskedő Teleki fővezér helyettesének Thökölyt nevezte ki a bujdosók seregének élére. A bujdosók egy, Erdélyben élő csoportja (így Kende Gábor, Keczer Menyhért, Szepessy Pál, Faygel Péter, Farkas Fábián, Orlay/i/ Miklós, Kubinyi László, Ispán Ferenc, Bessenyei Mihály) pedig még 1679. december 2-án, Gyulafehérváron is arra kötelezte magát, hogy ügyük rendezését Apafi fejedelem tárgyalásaira bízza.

A bujdosók vezérségének kérdése azonban ekkor már úgy éleződőtt ki: Wesselényi vagy Thököly. Wesselényi azonban - az újabb megválasztása ellenére - már egyértelműen háttérbe szorult Thököly mellett, különösen azután, hogy Thököly 1679. november 3-án, Újfalunál, az úgynevezett szikszói csatában nagy győzelmet aratott de la Borde, sárospataki császári parancsnok serege felett. (A győzelemben jelentős szerepe volt Thököly két kapitányának is: Petneházy Dávidnak (1645 körül - 1686 vége/1687 eleje) és Harsányi Györgynek (? - 1683, aki az osztrákokkal szövetséges lengyelek elleni harcban elesett.) Átmenetileg ki is békültek a vetélytársak, ezért, amikor a bujdosók 1680. január 8-án, a szoboszlói gyűlésükön, Thökölyt fővezérüknek választották; Wesselényi az első helyen írta alá az erről szóló okiratot. A féltékeny Wesselényi később mégis elfordult Thökölytől.

A szoboszlói választással Thököly Imre lett a bujdosók egyedüli fővezére. A következő évek (1680-1682) gyors katonai sikerei és a törökök 1682-ben nyújtott támogatása eredményeképpen létrejött Thököly rövid életű felső-magyarországi fejedelemsége (1682–1685), ez azonban már nem a bujdosók mozgalmának története, hanem Thökölyé.

Dalok

A kuruc kor költészetét négy műfaji kategóriába oszhatjuk: történeti énekek, politikai dalok, vitézi énekek (Csínom Palkó) és bujdosóénekek.^[1] Elterjedésük idejét tekintve három korszakot különböztetünk meg, egykorú (1670–1711), bukás utáni (18. századi), továbbá Thaly Kálmán fellépése (1872) utáni.

Mondák

A kuruc mondák az ország észak-keleti részén bontakoztak ki leginkább, de más tájakon is elterjedtek, változataik bőségével csak a Mátyás király és Kossuth Lajos alakja köré szövődött epika veheti fel a versenyt. ^[2] Központi alakjuk Rákóczi Ferenc, de a vezérekről és katonákról is megemlékeznek, így a hatalmas termetű Esze Tamásról, a fejedelem legvitézebb katonájáról, Vak Bottyánról, az áruló Bezerédj Imréről, Ocskay Lászlóról, Károlyiról stb. Helyi mondák emlegetik Rákóczi kútját, fáját, harangját, kincsét, titkos szobáit különböző várakban.